MERDO.hu - Magán Erdőkért Egyesület

Tisztelt Adományozók! A MERD Magánerdőkért Egyesület ezúton szeretné megköszönni, hogy adója 1%-ával támogatta munkánkat, egyesületünket! Köszönjük szépen!

 

OEE Magán-erdőgazdálkodási Szakosztály szakmai napja - tájékoztató

Az OEE Magán-erdőgazdálkodási Szakosztálya 2016.november 30-án szakmai napot tartott. 

Az előadók sorát dr.Nagy Dániel nyitotta, aki az erdőtüzek megelőzésének fontosságáról és módjáról tartott tájékoztatót. Fő mondanivalója az ismeretek széleskörű terjesztésének fontossága, a gyerekek,felnőttek és az érintett szakemberek körében. A Firelife program keretében megvalósított számos kommunikációs eszköz és lehetőség bemutatásra került. 

A második előadó, Lapos Tamás az EUTR rendszer legfontosabb hazai elemeit és sajátosságait ismertette, valamint szó esett az eddig végzett ellenőrzésekről is. 

A harmadik előadást Szentpéteri Sándor és Nagy József közösen tartotta, a VP végrehajtásának jelenlegi állásáról. Az előadás elsősorban a meghirdetett jogcímekre vonatkozó legfontosabb követelményeket és buktatókat emelte ki, (pl.: munkavállaló alkalmazásának kötelezettsége). 

Valamennyi előadás anyaga elérhető weboldalunkon- szakmai előadások - letölthető anyagok link alatt. 

 

minden jog fenntartva: Magán Erdőkért Egyesület 2014



MSBT.hu design